top of page
Search

5 szokás, ami rövidíti a zselés manikűröd élettartamát

Megvan az az érzés, amikor végre eljött a nap, ami a te "Én idő"-d és beülhetsz végre a körmösödhöz, hogy felfrissíttesd a manikűrödet a legújabb, vagy általad legkedveltebb színnel, majd sugárzó boldogsággal lépsz ki a szalonból úgy, hogy le sem bírod venni a kezedről a szemed?

És az, amikor ezt követően másnap a teljes fürdőszoba átsikálásának nekiesel és a takarítás végén azzal szembesülsz, hogy a frissen lakkozott körmöd fénye megkopott, netán el is színeződött és annyi a kedvenc színednek, amit választottál?



Mi baj történhet? Az a bizonyos 5 dolog:

  • Ha takarításhoz nem húzunk gumikesztyűt, hanem közvetlenül érintkezik a körmünk erős vegyszerekkel, az bizony azonnal taccsra vághatja a vadi új zselés lakkozásunkat. Elszíneződhet a köröm felszíne foltokban, valamint a fedő fény is megkophat és bár lenövés nélkül, de máris több hetesnek tűnhet a több ezer forintos manikűrünk. Arra is felhívnám a figyelmeteket, hogy elszíneződést okozhatnak bizonyos anyagú, sötét színű ruhadarabok is, amikhez ha dörzsölődik a körmünk, befoghatja azokat, amit nem minden esetben lehet házilag orvosolni. Ilyenek például a fekete/sötétkék farmerek, műbőr hatású nadrágok. Ezeket tapasztaltam már én is, jobb esetben pár mosás után kevésbé fog a színük, rosszabb esetben világos színű gél lakk viselésekor nem szívesen esik rájuk a választás.

  • Ha hosszabb időre víz alatt tartjuk kezünket, például kádban fürdés, mosogatás, medencézés ...stb. során és utána olyan dolgot csinálunk, ami igénybe veheti a körmünket. Áztatáskor a saját körmünk megpuhul, ezáltal hajlékonyabb lesz egy rövid időre. Ez a rajta lévő zselés anyag belevegősödéséhez/elválásához, majd rosszabb esetben leválásához vezethet. Ezt a minden gél lakkot viselő Nő rémálmát úgy próbálhatjuk elkerülni, hogy míg nem száradt meg, keményedett vissza a körmünk, vagyis az ázást követően pár, 5-10 percben óvatosan fogunk meg dolgokat, hogy ne a köröm élével érintkezzen, ütközzön az adott tárgy.

  • Kaparónak, "konzervnyitónak" használjuk körmeinket, hisz a zselés erősítésnek köszönhetően erősebb tartása, meg egy kis vastagsága van a körmünknek. Bár tényleg strapabíróbb a zselés lakkozás, pláne zselés aládolgozással, mint a Gél lakk Xtra valamint a Zselés saját köröm megerősítés esetében, ha a csempéről a matricát, vagy erősebb szennyeződést kapargatjuk velük, vagy a nejlon csomagolás átszakításához is őket használjuk rendszeresen, azzal bizony erősen csökkentjük manikűrünk tartósságát.

  • Gyenge, hajlékony körömmel áldott meg a sors, mégis minden alkalommal egyre hosszabban szeretnénk megtartani a körmünket a gél lakk alatt, holott anélkül se szokott megmaradni egy bizonyos hosszon túl. Amikor azt eléri, beszakad, letörik. Ilyenkor szoktam mondani a vendégeimnek, hogy annál sokkal hosszabb körömhosszt gél lakkal se tudunk megtartani, aminél a natúr körmünk már szintén rég betört volna. Meg lehet Gél lakk Xtrával kicsit jobban növeszteni a körmöket, viszont csodát ne várjunk tőle se, a genetikát azzal együtt sem lehet meghazudtolni

  • Rágjuk, kapargatjuk a körmünket és a köröm körülötti bőrt. Egyrészt a körmünk, szánkban való áztatásával hasonló eredményt érhetünk el rágás közben, mint a már fent említett egyéb vizes tevékenység során. Illetve ekkor az anyag a körömről lefeszülhet és elválhat, valamint ha berágjuk a köröm szélét, a sarokpontokat, végeredményül könnyebben beszakadhat és letörhet a körmünk. Az esetleges hámsérülésekről nem is beszélve, különösen akkor, ha a bőrt is rágjuk, aminek eredményeképp csúnya és fájdalmas sebek, rosszabb esetben azokból eredő durvább fertőzések is keletkezhetnek. Ezek általában elég lassan gyógyulnak, néhány esetben orvosi kezelésre is szorulhatnak, így minél előbb jobb leszokni erről a rossz szokásról nem csak a szép manikűrünk, de az egészségünk megóvása érdekében is.

Kérdezhetitek, hogy ha ennyi "baj" van a tartós zselés lakkozás viselésével, mert ennyi mindenre kell odafigyelni, akkor miért éri meg egyáltalán csináltatni?

Nos, ez bár soknak tűnhet első olvasásra, valójában apró kis odafigyelésekről van szó, amik kapcsán megéri tudatosabbnak lennünk a mindennapjaink során. Ugyanis cserébe egészséges, szép kezeket, valamint körmöket kaphatunk, amiket kedvünk szerint pingáltathatunk ki kedvenc körmösünkkel, és ékszerént, kiegészítőkét viselve azokat, igényes, ápolt megjelenést kölcsönözhetünk magunknak.


XoXo,

Lexy


7 views0 comments
bottom of page