top of page
Search

Miért válaszd a Gél lakk Xtrát, tartós lakkozásként?

Az Xtra kifejezéssel úgy tűnhet, mintha csak hangzatosabbá szerettem volna tenni a mára már világszerte ismert tartós zselés lakkozási formát. Azonban a cél szimplán annyi volt, hogy megkülönböztessem a szolgáltatásomat a hagyományos gél lakkozástól, mivel nem ugyanaz a kettő. A gél lakk xtra több, mint a rövidebb nevű verziója, a nála még tartósabb eredményt hivatott éreztetni.




Mi a különbség?

A klasszikus gél lakkozásnál az előkészítést követően felkerül egy réteg base gél, majd függően a lakk fedőképességétől a két-három réteg szín, végül az átlátszó fedőlakk, ami lehet fényes, vagy matt. Ezzel szemben az általam Xtrának elnevezett verzió kiegészül még két réteg átlátszó építő zselével a

tényleg akár 3-4 hétig tartó zselés manikűrért. Ennek oka egyszerűen az, hogy a plusz réteg segít csökkenteni a természetes köröm hajlékonyságát, ezáltal csökkentve az anyag, körömtől való elválásának és lepattanásának esélyét.

Otthon is tehetsz a hosszabban tartó, szép manikűrért.

Ahogy egy szintén a szépségiparban, csak egy másik szakmában dolgozó kollégám szokta mondani,

"A vendég felelőssége a szalonból való távozás után nem ér véget azzal, hogy eljött a szolgáltatásra és kifizette azt. Mi szolgáltatók hozzá tudjuk tenni a szép és tartós eredményért a mi 50%-unkat, viszont a másik 50% a vendég részéről szükséges."

A vendég, miután távozott a Nail Bar-ból, további lépéseket tehet manikűrje megóvása érdekében. Például ajánlott a szín és fény megtartásáért a tisztítószerek közvetlen érintkezésétől védeni a lakkozott körmöket, gumikesztyű használatával. Valamint hosszasabb áztatást követően néhány percig óvatosabban nyúlni a tárgyakért, míg a víztől felpuhult természetes köröm visszaszilárdul, hogy elkerüljük a zselés réteg a köröm végtől való elválását, lepattanását. Ha a vendégnek esetleg hajlékonyabb, gyengébb a körme, vagy magát ismerve dinamikusabb, hevesebb a természete és gesztusai, akkor inkább kérjen rövidebb körömhosszt a formázásnál, ezzel is késleltetve, csökkentve a napi használatból adódó anyagsérülést, törést, lepattanást. A zselés manikűr élettartamát azzal is kitolhatja, ha elkerüli a köröm, illetve köröm bőrének rágását, kapargatását. Ugyanis a nyálazásból adódó ázásnak ugyanaz lehet a következménye, mint a vízben való hosszas áztatásnak, a rágás során pedig az anyag túlfeszülhet a körmöt érő hajlító hatás miatt és elválhat, valamint a köröm szélének kirágása során a köröm veszít stabilitásából, ezzel annak beszakadását eredményezheti.

Kinek javasolt a Gél lakk Xtra?

Ezt a verziót azoknak ajánlom, akiknek jó, vagy közepesen gyenge minőségűek a körmei és többnyire ujjbegy, vagy azon nem sokkal tovább érő hosszt preferálják. Akiknek a korábban próbált klasszikus géllakkozás egy héten belül lepattant, vagy matricaként levált. Illetve, akik mérsékelten veszik igénybe a kezeiket a mindennapokban.


XoXo,

Lexy

6 views0 comments
bottom of page